Én azt szoktam javasolni ügyfeleimnek, hogy érdemes a saját honlapjukat a látogatók szemszögéből nézni. Természetesen mi döntjük el, hogy mit írunk a honlapunkra, de ha a látogatók igényeit nem vesszük figyelembe, értékes ügyfeleket fogunk elveszíteni.
Lehetőleg olyan részletességgel és közérthető nyelven írjunk arról amivel foglalkozunk, hogy azt mindenki megértse. Valószínűleg nem minden látogatónk fog érteni ahhoz, amiről írunk. Kerüljük a szakszavak használatát is, vagy ha mindenképp használnunk kell egyet, akkor magyarázzuk el jelentését.
Az ma már kevés, hogy feltüntetjük honlapunkon mivel foglalkozunk, mit kínálunk, mint ahogy egy újsághirdetésben tennénk. Gyakran az érdeklődőkből lesznek a megrendelők, vásárlók. Ha honlapunkon egy értékes és érdekes tartalommal meggyőzzük látogatóinkat, hogy értünk ahhoz amivel foglalkozunk, jobb eredményeket fogunk elérni honlapunkkal.
Keresőoptimalizálás
A keresőoptimalizálásnak több eszköze is van, de talán a legfontosabb az értékes tartalom. A keresők olvassák honlapunk tartalmát, és e tartalom alapján döntik el, mely keresőszavakra hol helyezkedjen el honlapunk. Amit nem írunk le, az nem is létezik a keresők szempontjából. Tehát ha autójavítással foglalkozunk, akkor írjunk arról minél többet, és minél érdekesebbet.
Én azt szoktam javasolni ügyfeleimnek ha előre akarnak kerülni egy adott kulcsszóra a keresőkben, hogy először vizsgálják meg az első három honlapot, amit arra a kulcsszóra találnak.(Csak a szponzorált linkek után!) Na azoknál az oldalaknál kell többet, és jobbat írni, akkor biztos nem marad el az eredmény.
Fontos megemlítenem, hogy a másolt tartalmat a keresők büntetik, valamint nem is etikus, ezért kerüljük azt.
Áttekinthetőség
A webes szövegekben is alkalmazzunk címsorokat, mint ahogy azt egy World dokumentumban tennénk.
Nyol-tíz soronként tagoljuk írásunkat, kímélve ezzel az olvasó szemét. A hangsúlyos szavakat félkövér karakterekkel, vagy aláhúzással emeljük ki.
Képek, ábrák használata
Egy kép gyakran többet mond minden szónál. Cikkeinkhez mellékeljünk képeket, ábrákat. Ezek használatával jobban megérti az olvasó az adott témát, és néhány jó képpel fel is dobhatjuk honlapunkat. Vigyázat, az internetes képgalériákban található képek általában jogdíjasak, ezért inkább javaslom a saját fotók használatát.