Az online felület rendkívül fontos manapság, így minden cég megpróbál egy olyan jó honlapot összehozni, amely megfogja a látogatót és olyat tud nyújtani nekik, amit a konkurencia esetleg nem. A verseny a honlapok között egyre nagyobb, a cégek egyre többet fordítanak anyagi és a befektetett munka terén is a honlapjukba, ezért fontos tisztában lenni azzal, mitől jó egy weboldal?
Az online felület rendkívül fontos manapság, így minden cég megpróbál egy olyan jó honlapot összehozni, amely megfogja a látogatót és olyat tud nyújtani nekik, amit a konkurencia esetleg nem. A verseny a honlapok között egyre nagyobb, a cégek egyre többet fordítanak anyagi és a befektetett munka terén is a honlapjukba, ezért fontos tisztában lenni azzal, mitől jó egy weboldal?
Mi egy jó weboldal célja?
A legfontosabb mindenképp a bizalom egy jó weboldal esetében, hiszen a látogatónak meg kell bíznia az adott cégben, mikor meglátja ennek az online tükröződését, vagyis a weblapot. Akkor beszélhetünk jó weblapról, ha a látogatók több lehetőség közül épp azt választják ki, és attól a cégtől vásárolnak. A cél mindenképp egy ilyen oldal kialakítása. A végső célt mindenképp meg kell határozni még a munka kezdete előtt, hiszen gyakorlatilag mindent ennek kell alárendelni ahhoz, hogy egy jó honlap kialakulhasson.
Sokan még mindig csak a cégük online ismertetőjét látják a honlapjukban. Azonban egy jó weboldal ma már ügyféltermelő és értékesítő is egyben. Az igazán jó weboldalak esetében a leendő ügyfél már konkrét vásárlási vagy megrendelési céllal keresi meg a kiszemelt céget, hiszen a weboldalon látottak és olvasottak már meggyőzték.
Mi szükséges egy jó weboldal eléréséhez?
- A jó weboldal esztétikus
A design az egyik legfontosabb ahhoz, hogy jó weboldalról beszélhessünk, hiszen amikor valaki rákattint egy oldalra, néhány mp alatt eldönti, hogy marad és ezáltal bizalmat kölcsönöz ennek a cégnek, vagy inkább tovább kattint. Ez még azelőtt van, hogy bármilyen terméket, vagy szolgáltatást ismerne a látogató a céggel kapcsolatban, tehát a kinézetre valóban hihetetlenül nagy hangsúlyt kell fektetni. Az ingyenes sablonos honlapok helyett ajánlott egyedi webdesignt készíttetni, mert egy ízléses webdesign bizalmat kelt, és az igényességet tükrözi. - A jó weboldal információ gazdag
Ezek mellett figyelni kell a tartalomra is természetesen, valamint a folyamatosságra is, hiszen ez akkor lényeges, mikor maradásra bírtuk a látogatót. Az egészet egy professzionális online marketing segítségével kell felépíteni, a technikai hátteret pedig meg kell teremteni és állandósítani kell ahhoz, hogy ez a folyamat gondtalanul, stabilan működhessen hosszú távon is. - A jó weboldal keresőoptimalizált
Ha nem szeretnénk hosszú távon hirdetésekre költeni, akkor a jó weboldalnak keresőoptimalizáltnak is kell lennie. Hiszen hiába van profin elkészített honlapunk, ha csak kis számú látogató találja meg. - A jó weboldal reszponzív
Egyre több internetezésre alkalmas eszköz van a piacon, ráadásul a képernyő méretek is merőben eltérnek egymástól. Sokan telefonon interneteznek, mások full-HD monitoron. Ezért egy jó weboldalnak napjainkban responsive-nek is kell lennie. - A jó weboldal méret optimalizált
A szélessávú internet mellett sokan mobil eszközön is böngésznek. Ezért egy jó weboldalnak méret optimalizáltnak kell lenni, hogy minden internet kapcsolatnál gyorsan betöltődjön. - A jó weboldal rendszeresen karbantartott
Egy weboldalon nagyon fontos, hogy az információk mindig naprakészek és aktuálisak legyenek. Ezen felül ajánlatos egy weboldal tartalmát is folyamatosan fejleszteni. Ez a látogatók szemében is pozitívum, de a keresők is előrébb helyezik a rendszeresen karbantartott és folyamatosan frissülő weboldalakat.