Egyedi honlap és webáruház készítés Győr | Tatabánya | Budapest

A több honlapoldal előnyösebb?

 Az utóbbi időben kis hazánkban is exponenciálisan nő a honlapok száma. A vállalkozások sok esetben akár több honlapot is üzemeltetnek, ezáltal egyes kulcsszavakra sokkal nehezebb előrébb kerülni, mint pár évvel korábban. A konkurenciák közötti verseny az online világban is kiélesedett, a keresőoptimalizálás egyre nagyobb szerepet kap a honlapkészítéskor. A korábban néhány menüpontból álló honlapok sok esetben még jól szerepelnek, azonban a frissen készült honlapok meglehetősen gyorsan kerülnek előre, visszaszorítva így a korosabb honlapokat.

A több honlapoldal előnyösebb?

Kevés menüponttal is lehet jó helyezést elérni?

A válasz egyértelműen igen. Sokszor látni még akár az első helyen is olyan weboldalt, mely csupán 4-5 oldalból áll. Azonban a kevés menüponttal, és ezáltal a kevés tartalommal rendelkező honlapok jelentős hátránnyal indulnak a versenyben a terjedelmesebb honlapokkal szemben. Általában csak néhány kulcsszóra jön a látogatók nagy százaléka. Esetleges hátrasorolás esetén így gyorsan elveszítik a látogatóikat, a honlap forgalma így rövid idő alatt drasztikusan csökken.

A több menüponttal rendelkező honlapok előnyei

  • Több értékes tartalom = Több látogató
    A több menüponttal, azaz több honlapoldallal rendelkező honlapok általában több tartalommal is rendelkeznek. Ezáltal több keresésre jelennek meg előnyös pozícióban a találati listán is. A több megjelenés több látogatót is jelent, mely közvetlenül több érdeklődőt és végeredményben több megrendelést is jelent.

  • Honlap optimalizálás több kulcsszóra = Több látogató 
    A több honlap oldal és a több tartalom lehetőséget ad arra is, hogy sokkal több kulcsszóra tudjuk optimalizálni a honlapunkat, mintha csupán 4-5 menüpontból álló honlapunk lenne. A kevés kulcsszóra optimalizált honlapok teljes forgalma csupán néhány kulcsszótól függ. Azonban a nagyobb terjedelmű honlapok forgalma akár több száz, vagy több ezer különböző kulcsszóból is jöhet. A jól megválasztott menüpontok, a megfelelően megírt tartalom gyakran a további keresőoptimalizálást is feleslegessé teszik. Általánosan én is azt tapasztalom, hogy a több tartalommal, több honlap oldallal rendelkező weboldalak forgalma is nagyobb a néhány oldalas honlapoknál.

  • Több információ = Több érdeklődő 
    Általános tévhit, hogy a "sok tartalom felesleges, mert úgysem olvassa el senki". Ez egyértelműen nem igaz, és ezt csak a laikusok gondolják így. Ennek ráadásul pontosan az ellenkezője igaz, mégpedig a sok információt tartalmazó honlapok sokkal sikeresebbek a kevesebb tartalommal bíró társaiknál. Gondoljon csak bele kedves olvasó, hogy miért van most ezen az oldalon. Azért, mert információkat szeretne kapni valamilyen problémájának a megoldására. Ha csak néhány gondolatjellel felsorolnám miért előnyösebb a több tartalommal rendelkező honlap, valószínűleg elégedetlenül távozna, mert nem kapott annyi információt, mint amennyit szeretett volna.
    Így azonban, hogy részletesen kifejtem az egyes előnyöket remélhetőleg mindenkinek egyértelmű lesz, hogy miért is fontos a sok és minőségi információ egy honlapon.

A látogatók amikor valamit keresnek, akár egy szolgáltatást akár egy terméket arról a lehető legtöbbet szeretnék megtudni. A minőségi tartalommal könnyebb meggyőzni a látogatót szakértelmünkről is. Ezáltal az érdeklődők akik direktben megkeresnek majd a honlapunkról, már egy pozitív benyomással érkeznek hozzánk.

A terjedelmesebb honlap többe kerül NEM KERÜL TÖBBE!

A legtöbb honlap tulajdonos azért sem mer terjedelmesebb honlapban gondolkozni, mert úgy véli, hogy a több menüpontból álló honlapok többe kerülnek. Ez nem minden esetben van így. Amennyiben a Kiss Honlapkészítésnél Üzleti honlapcsomagot rendel meg, úgy önállóan korlátlan mennyiségű menüpontot hozhat létre.

Készült: 2013-11-04

Kapcsolódó hírek, hasznos tippek


Kérjen egyedi árajánlatot!

Az ajánlatkérés kötelezettségektől mentes, csapatunk maximum 48 órán belül válaszol minden beérkező üzenetre. Munkáinkra szerződéses garanciát vállalunk, nem tűnünk el, ügyfeleink bízhatnak bennünk és számíthatnak ránk.

Bízza ránk Ön is webes ügyeinek intézését!

További elérhetőségeink
  • Központi iroda: 2800 Tatabánya, Ifjúság utca 20. fsz/2.
  • Ügyfélfogadási idő: Hétfő - péntek: 09:00 - 15:00
  • E-mai: info@kisshonlapkeszites.hu
  • Telefonszám: +36 34 746 458 (ügyfélfogadási időben)