Egyedi honlap és webáruház készítés Győr

Facebook marketing Győr

Minden cég azt szeretné, hogy Facebook oldalát a lehető leggyorsabban a lehető legtöbben kedvelnék, követnék, növelnék az aktivitást, azonban kevés azok száma, akik valóban tesznek is ezért. Ha pedig az oldal elkészítést követően annyiból áll az aktivitás, hogy heti egy alkalommal kikerül valami a közösségi médiába, akkor nem is lehet hatalmas követő seregre számítani.

Facebook marketing

A Facebook üzleti szemmel

Manapság nagyon sok vállalkozás használja marketing szempontból a Facebook nyújtotta lehetőségeket, hogy minél több embert érjen el, és egy erős közösséget építsen. Egy jól kezelt Facebook oldallal jó eredményeket lehet elérni, talán már több lehetőség van benne, mint a hírleveles akciókban. Az emberek egyre kevesebb emailt olvasnak, csak a Facebook beépített kommunikációs csatornáit nézik és használják rendszeresen. Vannak olyan célcsoportok, bizonyos termékek és szolgáltatások, amelyeknél a sikerhez egyértelműen a közösségi médián keresztül vezet az út.

Az üzleti Facebook oldal egyre nagyobb jelentőséget kap, hiszen a felhasználók szempontjából néha sokkal fontosabb, mint maga a cég weboldala. Érdemes kialakítani egy minőségi üzleti Facebook oldalt már a cég alapítását követően azonnal, amely által látványos módon növelhető a hatékonyság és az interakciók száma.

Az üzleti Facebook oldalak kapcsán mindenképp figyelni kell a minőségi bejegyzésekre, ezt a mennyiség fölé kell helyezni. A rendszeres irreleváns tartalmak megosztásával leginkább csak veszíteni lehet a rajongók számából. A borítókép kiválasztása is fontos, hiszen ez az egyik leginkább szem előtt lévő felület, amellyel reklámozni is egyszerűen lehet, de könnyűszerrel fel is lehet kelteni az emberek figyelmét egy olyan dologra, ami fontos a cég szempontjából. A „Magunkról" részt is pontosan ki kell tölteni, amelyen keresztül a weboldalt is könnyen elérik a rajongók. Valódi kapcsolatot kell fenntartani a követőkkel, ami szintén jelentős lépés.

A tartalmi egyensúly

A posztok minősége nem minden esetben elég, a szakemberek szerint egy bizonyos egyensúlyra is oda kell figyelni. Népszerű a Crystal Vilkaitis típusú 70-20-10-es arány. Eszerint a tartalom 70 %-a brandépítő, valamint értékteremtő legyen, 20 százalékban más oldalak, valamint személyes profilok érdekesebb bejegyzéseit kell megosztani a rajongókkal, 10 százalékban pedig különböző leárazásokat, akciókat, érdekes ajánlatokat érdemes megosztani.

A mennyiség és minőség is fontos az oldal aktivitása esetében, hiszen nem elég odafigyelni, hogy változatos posztok legyenek jelen az oldalon, az is lényeges, hogy ezek minél sűrűbben jelenjenek meg. A különböző játékok, nyeremények is az aktivitás növelését eredményezik, hiszen az emberek mindig nyitottak az ilyesmire. Az pedig kifejezetten megnöveli az aktivitást, ha a nyereményjáték által valami értékeset, hasznosat nyerhetnek. Ilyen módszerekkel a kedvelők száma is növelhető, érdemes a nevezést az oldal kedveléséhez kötni, a szám így még feljebb kúszik.

Facebook marketing szolgáltatásaink

Aki azt hiszi, hogy majd a saját munkája mellett eredményesen karban tudja tartani a weboldalt, esetleg webáruházat és a hozzá kapcsolódó Facebook oldalt, az téved. Jól végezni szinte lehetetlen, egész embert kíván, hiszen ez egy újfajta marketing eszköz, amit ki kell tapasztalni és sok esetben türelmesnek kell lenni. Egy honlaptulajdonosnak nincs ennyi ideje, és nem is az ő feladata, hogy ezzel foglalkozzon. Az egyik opció, hogy vesz fel egy alkalmazottat, aki napi 8 órában foglalkozik a weboldal karbantartásával és a közösségi marketinggel, vagy külsős szakembert, esetleg csapatot von be a feladat hatékony és eredményes elvégzéséhez. Csapatunk nagy tapasztalattal, kedvező árakkal és feltételekkel vállalja céges Facebook profilok üzemeltetését és karbantartását. Néhány pontban összeszedtük, melyek azok a leggyakoribb feladatok, amiket ránk szoktak bízni ügyfeleink.

  • Facebook oldal készítése.
  • Bejegyzések közzététele, közösségi oldal üzemeltetése.
  • Egyedi bélyegkép és borítókép tervezése.
  • Rendszeresen megjelenő cikkek írása, képek keresése, szöveg formázása.
  • Kampányok kezelése és optimalizálása.
  • Hirdetések és rendezvények létrehozása.
  • Nyereményjátékok szervezése, lebonyolítása, sorsolás.
  • Kedvelők, követők gyűjtése.
  • A weboldal és a Facebook oldal összekapcsolása.
  • Alkalmazások fejlesztése.

Szolgáltatásainkat csomagban és egyedileg is igénybe lehet venni. Keressen minket elérhetőségeinken, és kérjen személyre szabott árajánlatot cége vagy vállalkozása közösségi marketingjére.

Kérjen egyedi árajánlatot!

Az ajánlatkérés kötelezettségektől mentes, csapatunk maximum 48 órán belül válaszol minden beérkező üzenetre. Munkáinkra szerződéses garanciát vállalunk, nem tűnünk el, ügyfeleink bízhatnak bennünk és számíthatnak ránk.

Bízza ránk Ön is webes ügyeinek intézését!

További elérhetőségeink

Kérjük, jelölje be az alábbi négyzetet: